Top

Mi van a csenden túl?

képek (13)

Mi van a csenden túl?

A különböző filozófiák, szellemi utak, spirituális tanítások, vagy jógaiskolák tanítói gyakran jelölik meg a keresés végső céljaként a csendet. A tanítványok pedig évekig, sőt, gyakran évtizedekig törekszenek arra, hogy elérjék ezt a misztikus, csodálatos csendet. Pedig olyan egyszerűnek tűnik kicsit csendben lenni. És a tanítók közül sokan hangsúlyozzák is, hogy a végső csend elérése valóban egyszerű. Olyan egyszerű, hogy az elme nem is képes felfogni, és éppen ezért tart olyan szörnyen sokáig a tanítványság. Pedig nem a csend elérése komplikált, hanem az elme, ami ennyire megbonyolítja az egyszerű dolgokat is.
 
Persze sokféle csend van.
 
Van a külvilág csendje: a barlangokban, ahová az aszkéták vonulnak el a világtól, esetleg kora hajnalban egy meditációs teremben, de készítenek úgynevezett izolációs kamrákat is, ahol mesterségesen csökkentik minimálisra az érzékleteket. Megtehetjük azt is, hogy meditációs és relaxációs technikákkal megtanuljuk kizárni a zavaró tényezőket. Az így elért viszonylagos nyugalom is egyfajta csend, és sokaknak már az is rengeteg erőfeszítésbe kerül, hogy ezt akár csak egyszer is megtapasztalhassák. És bizony a modern társadalmakban sokan soha nem kerülünk egész életünk során olyan helyzetbe vagy tudatállapotba, amikor erre a csendre rácsodálkozhatnánk. Sőt, inkább mindent elkövetünk, hogy ez ne következhessen be, mert nem vagyunk jóban magunkkal. A rengeteg frusztráció és elfojtott indulat elég kellemetlen ahhoz, hogy ne akarjunk egyedül maradni velük. A tévé, az internet, de még a könyv, a zene és minden egyéb értékes és értéktelen szórakozási forma elsődleges szerepe, hogy elvonja a figyelmünket önmagunkról.
 
Van ezután az elme csendje: amikor a külvilágot sikerült kizárnunk, és már semmiféle zavaró hang vagy egyéb érzet nem jut el hozzánk, akkor meghalljuk az elmét. És ez még zajosabb, mint a külvilág. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy épp annyira zajos, hiszen amit külvilágnak hívunk, tulajdonképpen nem más, mint belső világunk kivetülése. Amit relaxációnak és meditációnak hívunk, olyan technikák összessége, amik segítenek lecsillapítani a háborgó elmét. Ellazítjuk a testet, hogy kikapcsoljuk a testi érzeteket, felszabadítjuk a légzést, hogy lassan és akadálymentesen áramoljon, majd visszavonjuk a figyelmünket a belső történésekre. Megfigyelőként veszünk részt ebben a kavargásban, amíg ez is lelassul, megnyugszik. Ha ez nem megy könnyen, használhatunk koncentrációs gyakorlatokat, önszuggeszciókat, mantrákat, vizualizációt, elvont fogalmakon való kontemplációt. És amikor már úgy érezzük, hogy sikerült elcsendesedni, akkor elengedünk minden további erőfeszítést, elengedjük még a megfigyelőt is, magát a figyelést is. És ami marad, az az elme tökéletes csendje.
 
És van a végső csend: ez az elme csendje után/előtt/mögött van, és ez már nem megragadható, nem megélhető, nem megtapasztalható, mert túl van az elme ellentétekből álló világán. Az elme csendje időleges, csupán bizonyos ideig fenntartható. Annak eszköze, hogy az elme működésének hiányán keresztül érthessük meg az elme természetét, mint a megjelenések összességét. Az elme csendje nem célja a szellemi útnak, hiszen alváskor magától is létrejön, a test halálával pedig eléri a maga tökéletességét. Persze meditációban tölteni rendszeresen hosszabb időt hatással lesz az elme működésére is: nyugodtabbak, csendesebbek, érzékenyebbek, stabilabbak leszünk. De sosem lehetünk tökéletesen nyugodtak, csendesek vagy stabilak, pusztán azért, mert az elme természete a nyugtalanság. Ugyan időlegesen megszelídíthető, de ennek a tudatállapotnak a fenntartása egyre több energiába kerül, és egyre erősebben bukkannak fel a zavaró élmények és gondolatok. A bölcsek lehetnek derűsek és gyermekien egyszerűek, de csak akkor, ha képesek elfogadni önnön tökéletlenségüket. Különben szigorúak lesznek és boldogtalanok, és a tanításuk is szigorú lesz, és a tanítványaik is boldogtalanok.
 
A végső csend nem az elme csendje, hanem az elme mindenféle megnyilvánulása mögött jelenlévő csend. A tér, amiben az elme felbukkan, az óceán mozdulatlan mélye a hullámok alatt, a minden történés előtti időtlenség. Ezek a képek valami olyasmire mutatnak, ami az ember számára kifejezhetetlen, ami a megértésünk és megélésünk számára elérhetetlen. A rendszeres meditáció hatására olykor létrejöhet egyfajta evidenciája ennek a csöndnek, ami minden tudatállapotban megmarad. Vannak, akik az önkutatás, az elme forrásához való visszatérés közben élnek át egyfajta kozmikus egységélményt vagy megvilágosodást, ami után pedig a teljeségnek az evidenciája marad meg, azonban ez a teljesség sem más, mint a csend. Az elme számára talán két végpontnak tűnik, de éppen ennek a látszólagos ellentétnek a feloldódása a valódi felismerés, a valódi csend és teljesség.
 
És mi van a csenden túl? Annak felismerése, hogy a csend és a teljesség nem elérendő állapot, hanem maga a végső valóság. Minden, ami változik, mi magunk is, mint emberi lények, csupán időleges megjelenéssel, kölcsönvett létezéssel, viszonylagos valósággal bírunk. A valóság teljes és időtlen, amiből csak látszólag szakadhatunk ki rövid időre, de valójában nem távolodhatunk el. Ezért céltalan bármiféle keresés. Nem juthatunk vissza oda, ahonnan soha nem indultunk el. Ha felismerjük az elme természetét, a valóság mibenlétét, megszűnünk keresővé válni. Nem azért, mert megérkezünk valahová, hanem mert felismerjük, hogy soha nem mozdultunk el valójában. Nem akarjuk megváltoztatni az elmét, hanem elfogadjuk, mint a világ teremtésének és megismerésének eszközét.
 
A világot pedig végképp nem akarjuk megváltoztatni, maximum annyira, amennyire személyiségünk feltétlenül igényli – hiszen nem kell túl sok bölcsesség ahhoz, hogy valamivel élhetőbb és boldogabb létet kívánjunk minden érző lény számára.
 
 
Szerző: Németh Gergő
Fotó: Lukácsi Ákos

Németh Gergő

Meggyőződésem, hogy a jóga az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkért és másokért!

No Comments

Post a Comment