Top
Mandala Jóga Online / Szerzők  / Gergő  / KARMI – BÓGI – JÓGI
slider_karmibogijogi

KARMI – BÓGI – JÓGI

A jóga eredeténél fogva spirituális út, önmegismerési folyamat, a végső egység elérését célzó filozófiai és mozgásrendszer. A jógaguru olyan önmegvalósított mester, aki képes megmutatni az illúziókba gabalyodott kereső számára a kiutat a létforgatagból, a szamszárából. Minden ember rendelkezik az egész emberiségre, illetve az adott kultúrára jellemző hiedelem rendszerrel, valamint személyes, csak rá jellemző téves elképzelésekkel. A jóga célja a tudat korlátain való felülemelkedés elérése, amit szabadságnak, felismerésnek hívnak.

 

Abból a szempontból, hogy gyakorlásának mi a fő motivációja, a jógagyakorlókat bonthatjuk például erre a három csoportra:

 

Karmi:

A karma tettet jelent, a karmi tehát a cselekvésen, az erőfeszítéseken keresztül halad előre. A nyugati társadalmak ezt a típust értik és támogatják leginkább, hiszen náluk a teljesítmény, a kézzelfogható eredmény a fő érték. A karmi a jógához is teljesítménycentrikusan közelít: a fizikai testet fejleszti, gyakorlás közben izzad, légzése erőteljes. Világképét, értékrendjét megtartva, testedzésként, egészségmegőrzésként gyakorolja a jógát. A gyakorlás eredménye erős, egészséges test, önbizalom, lelki stabilitás lesz.

 

Bógi:

A bógi az öröm, az önfeledtség útját járja. Életében is örömcentrikus, kiegyensúlyozott, így kellemes egyéniség, jó társaság. Gyakorlására az önátadás, az örömjóga jellemző, figyelme a finomenergetikai történésekre irányul. Kedveli a lassú, meditatív mozgást, a finom, fejlett koncentrációt igénylő légzőgyakorlatokat. A gyakorlás eredménye a helyes alázat kialakulása, a tudati korlátok oldódása, beleolvadás a kozmikus tudatba.

 

Jógi:

A jóga eszménye a tudatosság, a felismerések által mutatott utat járó jógi. Életét a korlátoktól való mentesség, az öntörvényűség, a vágyakon való felülemelkedés jellemzi. Gyakorlásának célja az elme lecsendesítése, a tiszta tudatosság, a nem-én állapot létrehozása. A meditációt, a mentális technikákat kedveli, inkább egyedül gyakorol, mint csoportban. A gyakorlás eredménye a szabadság, a körülményektől való függetlenség, az énnel való azonosulás oldódása lesz.

 

Természetesen a három csoport keveredik, az egyes gyakorlóknál is időlegesen változhatnak a prioritások. Társadalmunkban karmiból van a legtöbb, a populáris, modern jógairányzatok elsősorban velük foglalkoznak – jóesetben azért felmutatva a figyelem finomodásának, a jelen megélésének lehetőségét. Mindig is kevesen voltak az elhivatott, komoly gyakorlók, akik a végső szabadság elérését tűzték ki célul.

Németh Gergő

Meggyőződésem, hogy a jóga az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkért és másokért!

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.