Top

Jógázom, bocs!

jogazomBocs_anna

Jógázom, bocs!

Jógázom, ami az én szempontomból egészen pontosan azt jelenti, hogy jógázom. Se többet, se kevesebbet.
 
Amit ilyenkor csinálok, az nem társasjáték. Nem beszélgetek, mint kocogás közben, nem erősítek szériában és pihenek meg közben, nem bukkanok fel levegőért sem, mint az úszók. Nem figyelem a telefonom, nem dolgozom, nem rohanok gyerek/kutya/szomszéd/busz/villamos után, nincs a fejemben a bevásárló lista, a bankszámlakivonat, a hétvégi program. Nem oldok meg (látszólag) semmit, nem is foglalkozom (látszólag) semmivel.
 
Lélegzem.
Végzek vagy nem végzek pózokat.
Kivonulok a nemjógás térből.
Bevonulok a saját terembe.
 
Kívülről azt látjátok, hogy furcsa/komikus/meghökkentő/érthetetlen pózokért küzdök, felszisszenek, ha nem megy és vigyorgok, amikor sikerül. Ha éppen észreveszem. Azt láthatjátok, hogy mint egy megszállott, teremtek magamnak időt és teret, és rosszul érint, ha valami közbejön. Akát ingerült, sőt, dühös is vagyok.
 
Mert – szemben az élet más helyzeteivel és feladataival eltöltött idővel –, amikor jógázom, pontosan tudom, hogy kompromisszumoktól mentesen foglalkozom önmagammal. Ez az idő csak az enyém, csak rólam szól, olyan önzés, aminek a következménye éppen az önzetlenedés.
 
Ha megtanulok magamra figyelni, másra is tudok figyelni.
Ha felismerem a saját érzéseimet, el tudom választani másokétól és képes leszek másokéra reagálni.
Ha megtapasztalom, egy-egy gondolat és érzet milyen könnyen változtatható néhány légzéssel vagy ászanával, már nem fogok olyan könnyen beleragadni a saját nézőpontomba.
 
Egyszóval ti is jól jártok. De őszintén szólva ez a következmény nem az én jógázásomra hat, hanem arra, hogy ti könnyebben elfogadjátok, hogy ma és most #JógázomBocs. Mármint akkor, ha fontos vagyok nektek.
 
És akkor nem kérdeztek tőlem, amikor a szőnyegemre állok.
És nem értetlenkedtek, ha nem veszem fel a telefont (kellene a repülőüzemmód mellett egy jógaüzemmód is, ami küld nektek egy hosszú be- és kilégzést, ha ilyenkor hívtok!).
Akkor savászana után is hagytok megérkezni a közös térbe.
 
Persze nincs baj, ha ez néha nem jön össze. Elfogadom (hiszen jógázom), néha (van, akinek) még a telefont is fölveszem (ha elfelejtettem kikapcsolni), viszont valószínűleg nem fogok emlékezni semmire abból, amit megbeszélünk (bocs).
 
Nincs szükségem arra, hogy saját tapasztalatból ne zavarjatok ilyenkor, de segítek, ha mégis nyitnátok a jógára. Csak kérlek titeket, ne akkor kezdjétek, amikor jógázom. Nekem elég, ha elfogadjátok, hogy ebben az időben ketten vagyunk csupán: a matracom és én. Néha 10, máskor 30 vagy 90 perc után megérkezem, jobb, szebb és okosabb nem, de elégedettebb leszek magammal és az életemmel.
 
Sőt, tovább fogok élni! 🙂
 
 
Szerző: Braun Anna

Anna Braun
1 Comment
  • Berni

    😀 azoknak, akik beszélnek egy jógázó emberhez, ajánlanék egy kis jógát 😀
    Viccet félretéve, nálunk például soha nem is kellett bejelentenem ezt, amióta jógázok, és épp jógázok, akkor az egész család még lábujjhegyen is közlekedik. Pedig sosem kértem, és nem jógások, mégis belülről jön ösztönösen nekik, hogy ilyenkor ne zavarjanak. Ez természetes. Aki ennyit nem vesz észre, nem fog fel, arra ráférne egy kis lassítás és stresszkezelés, a saját érdekében.

    április 12, 2018 at 7:10 de. Válasz

Post a Comment