Top

Guruk és bálványok

loveguru-pitka

Guruk és bálványok

Keleten a GURU, nyugaton a SZENT az az ideál, ami az ember által elérhető szellemi fejlettségi szint legmagasabb fokát jelenti. A guru a létezés végső értelmére mutat rá, ő az, aki „a sötétből a fényre vezet”, a tanítók tanítója. Míg a szent inkább erkölcsileg magasodik (olykor talán már nyomasztóan) a hétköznapi ember fölé, addig a guru a végső tudás megkérdőjelezhetetlen, leghitelesebb forrása. A probléma ott van, hogy nem létezik megfelelő mérce vagy teszt, amivel egyértelműen megállapítható valakiről, hogy ő az a bizonyos kiválasztott vagy megvilágosodott személy. Ha nem vagyunk szakértői a témának és nem töltöttünk el huzamosabb időt a társaságában, hajlamosak vagyunk a külsőségek alapján ítélni. Ha fehér ruhában jár, mindig üdvözült mosoly ül az arcán, és legfőképp sok követője van, máris elég, hogy további kételyek nélkül hitelesnek tartsuk. Az egyházakban persze megvan a megfelelő hierarchia, hogy helyettünk döntsenek ilyen fontos kérdésekben, azonban a modern ember szeret maga példaképet választani, saját ízlésének és érdeklődési irányultságának megfelelően. Ezzel viszont a választás felelősségét is viselni kénytelen, és a tapasztalatok szerint nagyságrendileg többen döntenek rosszul, mint helyesen.
 
A jóga nyugati követői között különösen nagy a zavarodottság, mert ők kulturális gyökereiknél fogva egyszerre szeretnének gurut és szentet találni. Azonban a guruk mindig is öntörvényűek voltak, a szenteket ezzel szemben éppen onnan lehet megismerni, hogy végletekig betartják a szabályokat – ami már csak azért sem könnyű feladat, mert ezek igen képlékenyek, kultúra- és szituációfüggők. Persze ahol kereslet van, ott kínálat is lesz, így bőven találunk keleti tanítókat, akik megfelelnek a szentekkel szemben támasztott elvárásoknak is. Legalábbis messziről elég hitelesnek tűnnek ahhoz, hogy könnyedén építsenek kultuszt maguknak.
 
A másik probléma, hogy nyugaton a jógának a testfejlesztésre, egészségmegőrzésre hangsúlyt helyező irányzatai a legnépszerűbbek, így egy jógaiskolát alapító jógi egyszerre kellene, hogy rendkívül jártas legyen a fizikai test működésében, az energetikai folyamatokban, valamint a jógával kapcsolatos filozófiában, ugyanakkor példamutató, tiszta, erkölcsös életvitelt is folytasson. Nem kis feladat, még egy jógi számára sem. És még ha mindez sikerülne is, mindez még egyáltalán nem jelenti, hogy az adott tanító elérte a legvégső megvalósítást.
 
Mester és tanítvány
 
A guru és tanítványa között olyan erős kötelék, feltétlen bizalom és tisztelet alakul ki, ami a nyugati ember számára nehezen érthető. A keleti mesterek nem feltétlenül halmozzák a tudást a végtelenségig, sőt, éppen ellenkezőleg: elképzelésük szerint a valóság felismerése egyetlen pillanat alatt történik meg, és minden erőfeszítés, tanulás és gyakorlás csupán ennek a pillanatnak az előkészítésére szolgál. A tanító a tökéletes tudás egyetlen hiteles forrása, míg a tanítvány, bármilyen magasrendű megértéssel rendelkezzen is, nem érte el a végső felismerést, nem birtokosa az egyetlen igazságnak.
 
A jógaiskolák alapítói sajnos nem minden esetben rendelkeznek ezzel a tökéletes tudással, sokszor csak a jóga egy területén alkottak kiemelkedőt, esetleg szimplán karizmatikus személyiségek és jó szervezők. A tanítványok persze hajlamosak túlértékelni a mesterüket, főleg, ha az jó messziről jött, lehetőleg Indiából, ahol a kerítés is csodából van. Az ilyen tanítók aztán gyakran keverednek botrányokba, ami elkerülhetetlenül az adott iskola szakadásával is jár. A legismertebb példa a közelmúltból talán Bikram Choudury, a forró jóga „feltalálója”, akit több tanítványa vádolt meg zaklatással, sőt, erőszakkal, de rasszista, hímsoviniszta és egyéb sértő megnyilvánulásai is hírhedtté tették a jóga világában. Mondhatnánk, hogy ő nem is igazi jógi, csupán a véletlen sikertől megszédült egyszerű indiai, de számos hasonló eset került elő komoly jógikról is a #metoo mozgalom erősödésével. Patthabi Jois, az astanga jóga alapítója, gyerekkorától a legendás Krisnamacsarja tanítványa volt, akit a modern jóga atyjaként szoktak emlegetni. Pattabhi több évtizednyi tanulás után alapított saját iskolát Mysore-ban, ami mostanra egyike a legsikeresebb (és legdrágább) jógaiskoláknak. Tanítványai guruként, sőt, paramguruként (legnagyobb tanítóként) tisztelték, a világ minden országából ezrek jártak tanulni a Main Shalaba, azaz legfőbb jógaiskolába. Azonban néhány évvel a halála után olyan sok női tanítvány állt elő azzal a váddal, hogy a jógaórákon javítás címén molesztálta őket, hogy unokája, Sharath Jois, aki jelenleg az iskola vezetője, nyilvános levélben kért bocsánatot az áldozatoktól. A szakmai fórumokon elszabadultak az indulatok, vádolták az áldozatokat, vádolták azokat a tanítványokat, akik nem álltak ki a társaik mellett, és vádolták az egész rendszert, ami lehetővé tette, hogy ennyi éven át titokban maradhassanak ezek az esetek. Sok tízezer tanítványnak kellet feldolgozni a traumát, amit egy bálvány összeomlása okoz. Van, aki egyszerűen nem foglalkozik a dologgal, és a saját gyakorlására koncentrál, van, aki felháborodottan tagadja vagy mentségeket keres, de sokan fordítottak hátat az iskolának és az irányzatnak, és kerestek tisztább forrást, ahonnan tanulhatnak.
 
És bár ez a két botrány kapta a legnagyobb publicitást, más tanítókról is derülnek ki szégyenteljes dolgok időről időre. Talán azért nagyobb a visszhangja a jógamesterek viselt dolgainak, mert a jóga filozófiájában előkelő helyet foglal el a tisztaságra és az erőszakmentességre való törekvés, így a tanítványok jogosan várhatnak el magasabb morális színvonalat a mesterektől. Persze vannak szabadabb, sőt, szabadosabb jógik, akik nyíltan felvállalják a szabályoktól való függetlenségüket – az ő tanítványi körük így nyilván nem is várja el tőlük, hogy szentek legyenek. A botrány, a kiábrándulás akkor a legnagyobb, ha a képmutatás lepleződik le. Talán azért utáljuk ennyire, ha becsapnak bennünket, mert kiderül, mennyire rossz az ítélőképességünk. Annyira hinni akartunk valakiben, hogy ráerőszakoltuk a csodálatunkat. Mert mi emeltük őt érdemtelenül piedesztálra, mi tettük hamis guruvá, mi hazudtunk neki emberfeletti tulajdonságokat. Az ő szégyene bizony a mienk is.
 
Lelki érettségünk határozza meg, milyen példaképeket választunk. A nyugati keresők hajlamosak túlmisztifikálni a keleti tanítókat, mert tetszik nekik a tanítvány szerepe. Pedig ha a tanítványság csupán egy póz marad, a valódi változás szándéka nélkül, akkor tanítónak is olyat választunk, aki készséggel eljátsza a rá eső szerepet. Az igazi mesterek közül kevesen próbáltak megfelelni a tanítványok elvárásainak, mert a tanítványságot soha nem a tanító hozza létre, hanem a tanítvány erős vágya a tudásra. Ha ez a vágy hiányzik, a külsőségek válnak fontossá: fehér ruha, füstölők, szentképek, áradó szeretet. De akár a közösen fenntartott, mindent átható csend is lehet külsőség, főleg, ha csak bizonyos szent helyeken és szent emberek társaságában érezhető. Miféle hamis csend ez? Az a csend, amire a guruk mutatnak, megragadhatatlan, mindig jelen lévő és a zajban is evidens. Nem kell hozzá elutaznunk, szótlanná válnunk vagy gondolatok nélkül ülnünk mély meditációban. Talán hasznos lehet egy megtapasztalás vagy élmény ahhoz, hogy felismerjük az elme természetét, és hogy az elme hangosan és csendben is ugyanaz az elme, ami elől eredetileg a csendbe menekültünk.
 
A bálványokat le kell rombolni, és ez sokszor fájdalmas folyamat, mert magunkkal, titkos vágyainkkal, hamis ideológiánkkal kell szembe néznünk. A valódi tanítókat pedig fogadjuk el tökéletlenségükben, mert az igazság felismeréséhez nem kell szentté válni. A hamis guruk álszentsége és a valódi tanítók gyarlósága között nehéz különbséget tenni, ezért figyeljünk inkább arra, mit tanít: ha a valóságra mutat rá, kövessük, ha a vágyainkat használja ki, kerüljük. A helyes döntés minden gyümölcse a mienk lesz, ahogy a helytelen választás minden következményét is magunknak kell viselnünk, ezért legyünk óvatosak, kit követünk. Ugyanúgy hiba szemet hunyni a visszaélések fölött, mint elítélni egy tanítót, ha nem az elvárásaink szerint viselkedik.
 
Ne gurut vagy szentet keressünk, akit imádhatunk, hanem tudást, ami minőségi változást hoz. A tanítót pedig hagyjuk meg embernek. Nincs szüksége a mi csodálatunkra, számára a tudás átadása a cél.
 
Talán minden szent és guru neve alá ki kellene írnunk a fogyasztók tájékoztatására: „Nyomokban embert tartalmazhat.”
 
 
Szerző: Németh Gergő
Fotó: A “The love guru” című filmből

Németh Gergő

Meggyőződésem, hogy a jóga az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkért és másokért!

No Comments

Post a Comment