Top

Amikor nagy leszek, végre gyerek leszek!

gyerekjoga-annasiimon1100

Amikor nagy leszek, végre gyerek leszek!

Ha valaki megkérdez arról, mi a jóga, általában röviden annyit válaszolok, az önismeret útja. Ha nem érti, azt tanácsolom, próbáld ki, hiszen bármit mondanék, ami ennél több, már az én utamról szólna. Ahogy most ez az írás is.
 
Nagyon, nagyon meleg volt, kiszáradt a fű, narancssárgák voltak a hegyek, forró szél csapott az arcunkba. Napok óta alig volt erőm, törte a lábam a bakancs, az a néhány kiló cucc a hátizsákban több tonnányi kőnek tűnt. Előző nap kidobtam a samponom, túl nehéznek bizonyult. Túl voltam már néhány éjszakai túrán, sok hajnali elinduláson, néhány barátságon, rengeteg óra magányon és elveszettségen. Ekkor éppen Juannal, a madridi fotóssal kutyagoltunk, akivel azóta is jó barátságban vagyunk, ahogy a Caminon kötött barátságok zöme, ez is élethosszig tartónak bizonyul. Juan megkérdezte (fogalmam sincs, hol lehettünk éppen, nagyjából tíz évvel ezelőtt), hogy akkor mi leszek, ha nagy leszek. Jógaoktató, vágtam rá. Gyerekjóga oktató, pontosítottam…
 
Jógáztál már valaha? Adekvát kérdés hangzott el, kuncogni is kezdtem. Nem, soha, válaszoltam. Snitt.
 
Néhány héttel ezelőtt megérkeztem a mindenre kíváncsi, izgága, alig 11 hónapos gyerekemmel a Gyerekjóga oktatóképzésre. Feszengtem (ahogy általában minden képzés elején), tartottam tőle, hogy a kicsi nem fogja bírni (vagy én, hogy önző módon ide hoztam őt, és nem róla szól a napunk), féltem, hogy nem leszek megfelelő. Nyugtattam magam: hátam mögött van már egy Gerincjóga oktatóképzés, egy hatha jóga kezdő és haladó verzió, astanga képzések, nőijóga oktatóképzés, és sok (mégis kevésnek érződő) év jógatapasztalat. Mégis féltem, hogy túl merev vagyok a gyerekekhez, önmagamhoz, hogy félek majd játszani. Ahogy gyerekkoromban is sokszor.
 
Az első napok ebben a “döcögésben” teltek. Gyorsan megtaláltam a határokat, aggodalmaskodva figyeltem őket. Nem moccantak. Ott voltunk a gyakorlásokban, minden ászana a véremben csorog, mély álomban is le tudnám vezetni őket bárki emberfiának, akkor is, ha épp a Holdon sétál szkafanderben. Mégsem nyílt semmi sehova és azt gondoltam, ha ez így marad, meglát egy gyerek és legjobb esetben is unottan tovább sétál. Sem energiám, sem kreativitásom nincs, hogy felkeltsem az érdeklődését.
 
Aztán a kisfiam az egyik képzési napon felállt és önerejéből tett néhány bizonytalan lépést egyedül. Vagány volt, édes, tapogatta a biztonságos pontokat maga körül, kereste a kezem, a falat, a többiek biztató tekintetét, de elindult. Ő bátor volt, én meg büszke.
 
Aztán elkezdtünk viháncolni – először persze csak itthon. Én jógáztam, ő gurgulázó kacagással mászott át-keresztül rajtam. Beállt hegytartásba, emelgette a lábát, elbukott és röhögött. Meséltem neki óriásokról és törpékről, folyókról, tavakról, Óperencián innen és túlról. Elengedtem a falat én is, egyre kevésbé kerestem a biztonságos pontokat magam körül. Annál többet találtam viszont belül: a saját jógatapasztalatom nyugalmát, a fantáziám végtelenségét és a játék örökkévalóságát. Gyerek lettem megint, de egész másként éltem meg, mint régen: nem “minden láb volt, csupa láb”, hanem minden könnyűvé, szabaddá és elérhetővé vált.
 
A jóga az önismeret útja, ezt mondom mindig, ha kérdeznek róla. Oktatóként ezt az utat még fókuszáltabban járjuk. Velem most az történt, hogy felnőttem, és felnőttségemre lettem végre igazán gyerek.
 
 
Szerző: Braun Anna
Fotó: Nyul Zsuzsa
 
 
Szereted a gyerekeket és érdekel a jóga? Jelentkezz Gyerekjóga oktatóképzésre!
gyerekjoga-oktatokepzes-mandalajoga

Anna Braun
No Comments

Post a Comment